Június 30-ig lehet pályázni az egymillió forintos Közlekedési Innovációs Díjra

Az új koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzet miatt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) 2020. június 30-ig meghosszabbítja a közlekedési szakma csúcselismerésének számító Közlekedési Innovációs Díj pályázati határidejét.

A nettó egymillió forintos pénzjutalommal járó díj alapítói – a NÚSZ Zrt. és a KTE – még az országos veszélyhelyzet kihirdetése előtt, március 4-én írták ki a közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötletek, innovatív kezdeményezések, tudományos elképzelések felkarolását szolgáló pályázatukat, aminek a határidejét a pandémiára való tekintettel a jelentkezők kérésére 2020. június 30-ig meghosszabbították.

A Közlekedési Innovációs Díj évenként egyszer adható, pénzjutalommal járó, magas presztízsű elismerés, melyet a hazai közlekedési ágazatban kimagasló eredményt elért fiatalok kaphatnak meg. A méltatott és elismert teljesítmény lehet a közlekedés területén létrehozott találmány, szabadalom, innovatív K+F projekt, technológiai fejlesztés vagy tudományos eredmény.

A díjért indulni az állami, az akadémiai és a magánszférából, egyénileg és csoportosan egyaránt lehet. Az elismerés odaítéléséről egy nyolctagú, szakértőkből álló, független bizottság dönt. A pályázatok benyújtásának határideje 2020. június 30. A további részleteket tartalmazó pályázati felhívás a nemzetiutdij.hu és a ktenet.hu honlapon olvasható.