2012. február 04., szombat

Interaktív térképünkön a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat aktuális pályaeseményei (balesetek, terelések, stb.) mellett az autópályákhoz kapcsolódó szolgáltatásokról is informálódhat.

 
2010.08.10.
Kis mértékben nőtt az eladott e-matricák száma

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési mutatóiból kiderül, hogy 2010 első hét hónapjában az úthasználók több e-matricát vásároltak az előző év hasonló időszakához képest. A gazdasági világválság kitörése óta az idei első negyedéves eladási adatok mutattak először növekedést, és a pozitív trend tartósságát bizonyítja, hogy a számok négy hónappal később is meghaladják a tavaly mért szinteket.

 

Az ÁAK Zrt. idei értékesítési statisztikái alapján elmondható, hogy az első negyedéves adatokhoz hasonlóan a január és július közötti időszak tekintetében is több e-matrica fogyott a tavalyi esztendőhöz képest. Fontos kiemelni azonban, hogy az eladási darabszámok növekvő trendjével ellentétben a realizált árbevétel szempontjából ez a folyamat – különösen a nettó számítás szerint – még nem váltott egyértelműen előjelet, és lényegében a 2009 es szinten stagnál. Ennek oka részben az, hogy tavaly júliustól az addigi 20-ról 25 százalékra nőtt az úthasználati jogosultságok árának ÁFA tartalma. 2010 első hét hónapjában a járművezetők tehát összességében mintegy 2 százalékkal több e matricát vásároltak az elmúlt esztendő hasonló időszakával összehasonlítva, míg a bevételi oldalon csak elhanyagolható, alig egy százalékos növekedés mutatkozik. Ez a 2009-es 33,67 milliárd forinttal szemben 2010-ben közel 34 milliárd forintos bruttó összeget jelent.

 

A legszembetűnőbb növekedés a teherjárművek számára érvényes 1 napos (D2, D3, D4) e-matricák forgalmában tapasztalható, ebből a típusból ugyanis 8 százalékkal vásároltak többet tavalyhoz képest. A meredeken emelkedő trend hátterében valószínűleg az áll, hogy a válság leginkább ezekben a kategóriákban éreztette hatását, ezért a 2009-es mélyponthoz képest az idén láthatólag újra növekedési pályára álló teherfuvarozás a most tapasztalható forgalomélénküléssel is ilyen arányú növekedést produkál.

 

Az előzőekhez viszonyítva az egyéb kategóriákban csak egy-két százalékos pozitív elmozdulás figyelhető meg, ez alól egyedül a havi e matricák eladási darabszáma képez kivételt: ennél a típusnál ugyanis 3 százalékos forgalom-visszaesés mutatkozik. Ha járműkategóriánként (D1 / D2 / D3 / D4) vizsgáljuk az adatokat, kiderül, hogy a legnagyobb változás a D3-as és a D4 es e-matricák esetében következett be: előbbiből 10, utóbbiból 7 %-al fogyott több 2009 hez képest. Ez a növekedés is valószínűleg a válság hatásainak enyhülését jelzi, hiszen ezeket többnyire vállalkozások használják, amelyek forgalma arányos a termelés és a kereskedelem volumenével.

 

Az értékesítési adatok enyhe növekedése mellett 2010 első hét hónapjában az ÁAK Zrt. kezelésébe tartozó autópálya-szakaszok forgalma lényegében nem változott az elmúlt évhez képest. A hálózat egészén tapasztalt stagnáló forgalomnagyság azonban pályánként eltérő képet mutat. Az országon áthaladó tranzitforgalom lebonyolításában kiemelt szerepet játszó M0-ás autóúton, illetve az M1-es és az M7-es autópályán az előző év hasonló időszakához képest 1 %-os növekedés volt tapasztalható. Tovább folytatódott viszont a csökkenés az M3-as és az M30-as autópályákon: az előbbin 1,9 %, az utóbbin 5 % körüli visszaesés mutatkozik január és július között a 2009-es adatokhoz viszonyítva. Kiugró forgalomnövekedés volt azonban tapasztalható az M15 (~18%) és M70 (~20%) autóutakon, amely jelenség a tranzitforgalom intenzívebbé válásának tudható be.

 

A részletes adatok itt érhetők el>>

 

Friss autópálya információk
  • [ M7 - 180 km ]
    2012. február 04., 17:07
    Baleset miatt mindkét sávot lezárták, Bp. felé.
  • [ M5 - 22 km ]
    2012. február 04., 14:54
    Összekötő ágon külső sáv zárás, baleset miatt.
  • [ M0 - 74 km ]
    2012. február 04., 14:43
    2-es úti CSP-ban felborult kamion. CSP lezárva.
  • [ M1 - 5 km ]
    2012. február 04., 09:53
    Havazás miatt télies útviszonyok.
  • [ M3 - 10 km ]
    2012. február 04., 07:34
    A teljes szakaszon gyenge havazás.
  • [ M35 - 1 km ]
    2012. február 04., 07:33
    Havazás, havas burkolat.
  • [ M43 - 1 km ]
    2012. február 04., 03:19
    Havazás, havas burkolat!
  • [ M0 - 1 km ]
    2012. február 03., 23:13
    A teljes szakaszon hószállingózás, gyenge havazás.
  • [ M7 - 12 km ]
    2012. február 03., 22:44
    Havazás a teljes szakaszon. Folyamatos haladás.
  • [ M0 - 24 km ]
    2012. január 18., 08:27
    Új forgalmi rend az 51-es úti felhajtónál az M5 felé!
  • [ M0 - 8 km ]
    2011. december 19., 16:49
    [FIX] Az M1 felé nincs kapaszkodó sáv az emelkedőn.
  • [ M0 - 4 km ]
    2011. december 19., 08:26
    [FIX] Korlátozás az M0-M7- csomópontban.
  • [ M0 - 9 km ]
    2011. augusztus 14., 09:03
    [FIX] A 7-es útról az M1 felé nem lehet felhajtani az M0-ra!
  • [ M0 - 4 km ]
    2011. május 29., 10:43
    [FIX] Hídjavítás: M1 felől M7 Letenye felé sávzárás!
 

Állami Autópálya Kezelő Zrt. - © Copyright 2006
Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net 6.0